Váczi Zoltán
ZOLI – A REALISTA
Zoli a cég ügyvezetője, mégsem ezért a tulajdonságáért becsülik leginkább a kollégái és ügyfelei. Sokkal inkább azért, mert ő az, aki hatodszor is ugyanolyan türelemmel magyarázza el a megoldási lehetőségeket, mintha először tenné. Valamint azért is, mert a „túl kreatív” terveket, megoldási javaslatokat képes józan érvekkel alátámasztva egy pillanat alatt visszarántani a való világba.
Sokéves számviteli-, adó- és cégvezetési tapasztalatainak köszönhetően olyan adatbázist és információs rendszert épített ki, melynek segítségével mindig naprakész információval áll az ügyfelek rendelkezésére.
Aludni még senki nem látta. Bizonyára azért, mert ha aludna, akkor a sok ügyfél ügyes-bajos dolgai mellett nem maradna ideje a rendszeres squash-menetekre, a hétfői baráti találkozókra, a világkörüli utak aprólékos megszervezésére, a bográcsfőzésekre, gyermekei és a körülötte lévő más fiatalok útegyengetéseire, színházra, koncertekre és hajnalban nem tudná összerakni a másnap reggelre kért időszakos mérleget.
Mottója:
Kérdezni ingyen van – ha nem kérdezel és elrontod, a javítás többe kerül
Tóth Zsuzsanna
ZSUZSA – A BÖLCSÉSZ
Miután saját bőrén megtapasztalta a nemzetközi nagyvállalatok és a kkv-k előnyeit és hátrányait, Zsuzsa volt a back-office profil kialakításának építőmestere.
Számára mindig az ember áll a középpontban, ami talán érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy pedagógusként, majd bölcsészként indult el a pályán. Ez ad magyarázatot arra is, hogy általában ő a tartalom szülőanyja és a kreatív koncepciók kitalálója is.
Génjeiben hordozza a segítőkészséget és szívesen osztja meg tudását másokkal.
Szabadidejében leginkább a zöldbe menekül, hogy biciklivel vagy gyalogosan hódítsa meg az új célpontokat, de szívesen tölt el hosszú órákat egyetlen könyv társaságában is. Imád sütni, szerencsére mindig akad közönség az új receptek tesztelésére.
Ő mondta:
Azért szeretek itt dolgozni, mert közösen, egymás tudására és tapasztalataira támaszkodva fejlesztjük a céget és munkánkkal segítünk másokat abban, hogy hozzánk hasonlóan, kellemes légkörben, csapatként építkezzenek.
Madarászné Gesztesi Erika
ERIKA – A LOGISZTIKUS
Erika 2017-ben csatlakozott a csapathoz, de mindannyiunknak úgy tűnt, hogy annyira természetesen idetartozó, mintha a kezdetektől együtt dolgoznánk.
A rövid betanulási időszak után azonnal a mély vízben találta magát. Szerencsére jó úszó és azóta is sikeresen átverekszi magát a hullámokon. Energikus személyiségével képes pillanatok alatt elhitetni bárkivel, hogy a precizitást igénylő munkahelyi feladatok elvégzése és a nagy család ügyes-bajos dolgainak intézése nem lehetetlen, csak logisztika kérdése. Problémamegoldó képességét 3 gyermeke edzi folyamatosan, erre a munkában is nagy szükség van, bármikor lehet rá számítani. Kimeríthetetlen energiájához egy nagy adag segítőkészség is társul és a csapatban alapkészségnek számító pozitív szemlélet és jó humor terén is hozza az elvárt szintet.
Ő mondta:
Az Avantázs álmaim munkahelye, ahol azt csinálhatom amire mindig is vágytam, mert önállóságot és csapatmunkát egyaránt igényel. A sikereket közösen éljük meg, ami külön élmény számomra az otthon töltött hosszú évek után. A munka itt kikapcsolódás és kihívás egyben, itt minden nap tavasz.
Gyarmati-Szilágyi Dóra
DÓRI – A HATÁRIDŐK ZSONGLŐRJE ÉS AKROBATÁJA (kis időre a zsonglőr a színfalak mögé húzódott)
Dóri 2017 május elején gyakornokként érkezett a céghez és akrobatákat meghazudtoló gyorsasággal ugrotta át ezt a pozíciót. Ő a biztos pont, aki minden határidőt számon tart és zsonglőrként bánik a hiánypótlások beadásával. Gyors és pontos munkájával hamar kivívta a “nélkülözhetetlen” címet. Mindeközben a kreatív projektekben is megtalálta a helyét és 2018-ban már ő lett az új gyakornok mentora.
Szabadidejében a baráti találkozóknak és közös edzéseknek csak a cica felelősségteljes ellátása, kényeztetése szabott határt. Egészen addig, amíg bele nem vágott eddigi pályafutása legnagyobb projektjébe: 2020 év vége óta Míra baba látványos fejlődésének projektmenedzsmentjét látja el, egyelőre egyéb új projekt nem fér a portfóliójába…
Ő mondta:
Jó itt dolgozni, hiszen a csapat hasznos tagja tudok lenni nap mint nap, ezen kívül folyamatosan lehetőségem van tanulni és fejlődni – akár az irodából kimozdulva egy-egy konferencia alkalmával.
Huszkáné Lantos Petronella
PETRA – A TAVASZ SZINONÍMÁJA
Petra 2018-ban, nagyon fiatalon, gyakornokként érkezett hozzánk, élete első munkahelyére, a napi 2 órás autózás ellenére mindig pontosan. Szorgalma és elhivatottsága az első perctől nyilvánvaló volt, a már összeszokott kis csapat segítőkészsége és a pozitív munkahelyi légkör pedig tavaszi szellőként fújta el a kezdeti tapasztalathiányt. Néhány hónap alatt egy minden új ismeretre és gyakorlatra nyitott, önállóan dolgozó projektmenedzserrel gazdagodtunk, aki azt is képes elhitetni, hogy még a monoton munkának is megvan a szépsége, mert csak a folyamat végén látjuk meg a gyümölcsét.
És a tavaszi szellő minden évben új színt kavar, 2021 áprilisában, egy sűrű munkahetet követő szombaton a tavaszi virágokkal szegélyezett út lépéseit egészen a házasságkötő teremig vezette…
Ő mondta:
Azért szeretek itt dolgozni, mert jó környezetben, támogató munkatársakkal dolgozhatok olyan projekteken, amik ösztönzőleg hatnak rám, valamint a munkám során sok ismeretet és tapasztalatot szerezhetek.
dr. Görög Judit
JUDIT- A PARAGRAFUS SZELÍDÍTŐ
Judit 2020 augusztus elején érkezett hozzánk, jogi-, közgazdasági- és élettapasztalatokkal jól megtömött tarisznyával. Azóta folyamatosan azt kutatjuk, hogy ebben az apró, sportos nőben hogy fér meg a jogi, gazdasági, HR profi szaktudás mellett ennyi empátia, magabiztosság, segítőkészség, barátság és anyai ösztön. Varázsereje talán a mosolyában van, talán másban. Titok.
Feladatköre jogi tanácsadásnak indult és néhány hónap alatt teljes üzletággá duzzadt. Ő az, aki a legbonyolultabb jogszabályokat is képes érthetővé tenni bárki számára, a Munka törvénykönyvét is betéve tudja, ráadásul a folyamatos módosításokkal is lépést tud tartani. Már nem tudjuk és nem is igazán akarjuk elképzelni, hogy milyen volt a cég nélküle.
Ő mondta:
Szeretem az embereket, a változatos szakmai munkát, hiszek a közös célokban, közös munkában. Jogász-közgazdász végzettséggel termelő, szolgáltató, kereskedelmi cégeknél, HR, jog, igazgatási területeken, mindig egy cégnél, mindig egy csapatban, mindig egy megbízónak, sok kiváló munkatárssal együtt dolgoztam és dolgozom most is.
” Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.”
Balaicz Judit
JUDIT – A PÁLYÁZATI TUDÁSBÁZIS
Judit 2020 október elején hozott új színt és új szaktudást a pályázati üzletágba. Mivel ő az elmúlt években már több pályázati konstrukció projektmenedzsmentjét végezte professzionális szinten, szaktudásának köszönhetően a cég pályázati portfóliója is bővült, ráadásul profizmusa a pályázatos csapat folyamatos fejlesztését is szolgálja. Cserébe napi szinten megtapasztalhatja a csapatmunka előnyeit, a közös munka gyümölcsének ízét.
Szerencsére jócskán akad közös pont a munkán kívül is, így például a közös túrázás. Minden bakancs nyomával lépésről lépésre edződik a csapatszellem és a közös nagy nevetések feltöltenek bennünket, hogy a nagy pályázati dömpinget is bírjuk majd szusszal.
Ő mondta:
Az Avantázs csapatában megosztjuk egymással a tapasztalatainkat és a tudásunkat. Ezáltal mi is többek leszünk és az ügyfeleink számára nyújtott szolgáltatásaink is komplexebbek.